2018. április 25., szerda

Budapest100 - Mikszáth, Lőrinc pap, Gutenberg tér

2018. május 5-6. Palotanegyed


1. VIII. ker. MIKSZÁTH KÁLMÁN TÉR

A terület először 1900-ban kapott nevet, Reviczky Gyula, a fiatalon elhunyt költő után Reviczky térnek nevezték el. 1840-ben az 1. számú házban alapította meg Irinyi János első gyufagyárát, később az ennek a helyére épült házban élt Mikszáth Kálmán élete utolsó éveiben. Halála után, 1911-ben nevezték át a teret Mikszáth Kálmán térré. Az itt álló szobor Kocsis András alkotása,1961-ben készült, az író halálának 50. évfordulójára.

SZOMBAT-VASÁRNAP 13:00-22:00
kulturális, szakmai

Mi történt a téren beszélgetések a közterek szerepéről

V 17:00-18:00 NUBLAO- zenekar tagjai hangszereiket cserélgetve teremtenek különleges atmoszférát az érdeklődőknek ambient chill és egy csipet rock&roll

V 16:00 A Pomázi Tűzoltózenekar felvonulása a Gutenberg tér-Mikszáth tér-Lőrinc Pap tér útvonalon
Programszervező: Andó Júlia, Lumen, Mindspace, CaPE, Zappa
Kutató: Riethmüller Borbála


2. VIII. ker. Mikszáth tér 2.
Építész: Schweiger Gyula
Építtető: Schweiger Gyula
Építő: nem ismert
Építés éve: 1891

Az épület első tulajdonosa az Almássy család volt, majd az I. világháború után bérház lett, a II. világháborút követően pedig társasházzá alakult. Egyedül a Bakony étterem volt állami tulajdon, ami az 1990-es évekig üzemelt a földszinten. A rendszerváltás után itt nyílt meg a Tilos az Á, ahol fellépett többek között a Kispál és a Borz, a Korai Öröm, a Másfél, Dj Palotai és a Quimby. Ma ez a Zappa bisztró, ahol Magyarország egyetlen vendéglátóhelyen látható védett falfestménye van.

SZOMBAT-VASÁRNAP 11:00-13:00
SZ-V 11:00-13:00 Akusztikus koncertek az udvarban
Programszervező: Lumen, Mindspace, Zappa
Kutató: Riethmüller Borbála

3. VIII. ker. LŐRINC PAP TÉR

A tér 1900-ban kapta nevét Scitovszky bíboros, hercegprímás, esztergomi érsekről, és 1951-ben nevezték át Lőrinc pap térre. Mészáros Nagybotú Lőrinc ceglédi pap a Dózsa-féle parasztháború alvezére volt. A téren álló templom gróf Zichy Nándor országgyűlési képviselő támogatását élvezte. A család 1930-ban szobrot állíttatott neki, amit 1949-ben Sülysápra vittek a “politikailag kifogásolható” művek közé, végül 1993-ban visszakerült eredeti helyére.

SZOMBAT-VASÁRNAP 13:00-17:00
kulturális, szakmai, nemzetközi, családi

SZ-V 13:00, 14:00, 15:00, 16:00
A Zichyk Birodalma: a Lőrinc pap tér titkai – A séta során bejárjuk a Zichy Nándor egykori "birodalmát" és megtekintjük ma luxusszállóként üzemelő palotáját is. Görbe Márk művészettörténész segítségével szóra bírjuk a teret őrző oroszlánt és sárkányt, hogy megismerjük a hely történelmét, így a teret határoló házak pincéinek és rejtett kertjeinek titkait. Regisztráció: gorbemark@freemail.hu (max. 20 fő/séta, 2 fő/email)
A találkozópontot a válaszemailben írjuk meg

V 16:30-17:30 látogatás a Jézus Szíve Templomban, az Úti Boldogasszony Urnatemetőben és a Párbeszéd Házában
vezeti: Végh Dániel kommunikációs és kulturális menedzser
max. létszám: 25 fő, regisztráció az info@cape.hu címen

Programszervező: Görbe Márk, CaPE
Kutató: Görbe Márk

4. VIII. ker. Lőrinc pap tér 3.

Építész: Staerk Sándor
Építtető: Liebner Józsefné
Építő: nem ismert
Építés éve: 1894

Az egykori Scitovszky téren álló négyszintes, neobarokk bérház építtetőjének férje, kakucsi Liebner József császári és királyi asztalnok volt. Méhészként a mézraktár mellett kocsmát is üzemeltetett a házban, borzolva ezzel a szemben lévő jezsuita templom híveinek és a mellette álló leányotthon lakóinak kedélyét. A kapu fölött az ő monogramja látható. A Darányi-palotaként is ismert ház az 1933-tól ott lakó Darányi István befolyásos italkereskedőről kapta a nevét.

SZOMBAT 10:00-22:00 VASÁRNAP 10:00-18:00
kulturális, családi, közösségi

SZ-V 10:00-16:00 Háztörténeti kiállítás – régi képek és érdekességek a ház múltjáról, lakóiról. Megfogható töredékek – a házban őrzött címeres tégla gyűjtemény bemutatása.
CAPE Palotanegyed kiadvány bemutatása

SZ 10:00-22:00, v 10:00-18:00 Budapesti terek titkai - Szoboszlay András rajzai

SZ 14:00-17:00 Ping-pong bajnokság – a Lőrinc pap tériek kihívják a környező terek lakóit és az arra járókat

SZ 17:00 Egy jó példa – a ház közösségi udvarának története Szohr Gábor (Újirány ) és Perényi László (CAPE) bemutatásában

SZ 17:30 Piknik a ház lakóival

SZ 20:00 Filmvetítés a nemrég elhunyt producer Kunz Roman emlékére

Programszervező: Újirány Tájépítész Kft., Tihanyi Dominika, Szohr Gábor, Kovács Árpád, Perényi László (CAPE), Vass Lili
Kutató: Győrfi Dániel, Gácsi Zsuzsanna

5. VIII. ker. GUTENBERG TÉR

A több mint 150 éves múltra visszatekintő terecske először a Főherceg Sándor nevet kapta, de a 20. század első felében számos vita folyt a nyomdászok és az orvosok közt, hogy Gutenberg tér legyen a nyomdászok és betűszedők segélyező egyletének otthona után vagy Fodor József tér a Józsefvárosi Orvostársaság javaslatára - végül 1946-tól viseli a nyomtatás feltalálójának nevét. Egyes források szerint a tér a rajta álló fáknak köszönhetően nem lett közlekedési csomópont.

SZOMBAT-VASÁRNAP 10:00-18:00
családi, kulturális, közösségi

SZ-V 10:00-18:00 A Gutenberg – Mikszáth – Lőrinc Pap teret összekötő műveltségi kvíz

SZ-V 11:00-14.00 Rendőrségi kitelepülés: rendőrautó kipróbálása, rendőr segédeszközök megtekintése, kérdezz-felelek a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság közreműködésével

SZ-V 10:00-17:00 Tesz-vesz olvasókuckó-sarok – könyvcsere. Írjunk együtt egy történetet mesekockák segítségével, és olvassuk el egymás történeteit!

SZ 10:00-13:00 Kauker Szilvi (MOZA cementlap manufaktúra) segítségével aszfaltrajzok, lábbal rajzolt burkolatok, cementlap-nyomda és kaleidoszkóp-kukucskálás

SZ 14:00-17:00 Könyvecske készítő foglalkozás a Gutenberg téren és környékén valaha élt jeles írók idézeteinek felhasználásával. Somogyi Márk vándor-könyvkötő vezetésével

Regisztráció (a kiválasztott időpont megjelölésével): budapest100konyvecske@gmail.com (max. 30 fő; 6 fő/félórás turnus, 2 fő/email)

SZ 16:00 CAPE szervezésében, a François Fiedler Gyermekrajz Verseny eredményhirdetése

V 10:00-16:00 Nyomdafestéket tűrve – nyomtatás Gutenberg-elvű préssel a Kiscelli Múzeum vendégprogramján Novokrescsenszkov Tamás vándornyomdásszal (Letterpress)

V 16:00 Pomázi Tűzoltózenekar felvonulása a Gutenberg tér – Mikszáth tér – Lőrinc Pap tér útvonalon

Programszervező: Bálint Réka, Bozóky Ildikó, Márkus Kata, CAPE
Kutató: Bozóky Ildikó

6. VIII. ker. Gutenberg tér 2.
Építész: Érdi Zsigmond
Építtető: Freystädtler Jenő
Építőmester: Delmár Béla
Építés éve: 1927-1928

SZ-V 10:00-16:00 Hány arca van a nőnek? - Lelkes Heni kiállítása a belső udvarban

7. VIII. ker. Gutenberg tér 4.
Építész: Vágó József és Vágó László
Építtető: Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egyesülete
Építő: Schamann Antal
Építés éve: 1905-1907

A Gutenberg-otthon Budapest legszebb szecessziós épületei közé tartozik, Lechner-tanítványok álmodták meg a nyomdászok szakszervezetének. Impozáns homlokzata mögött több mint 110 éve várnak felfedezésre pazar látnivalói és az e ház falai között élő és dolgozó sok közismert alkotó története, többek közt Lechner Ödön és Mándy Iván.

SZOMBAT-VASÁRNAP 10:00-18:00
családi, kulturális

SZ-V 11:00, 12:00 Szecessziós épülettörténeti séta Kégl Jánossal, a Gutenberg otthon lakójának vezetésével
Regisztráció (a kiválasztott időpont megjelölésével): budapest100gutenberg4@gmail.com (max. 20 fő/ séta, 2 fő/email)
Esetleges délutáni séta nagy érdeklődés esetén, helyszíni regisztrációval.

Programszervező:Bálint Réka, Márkus Kata
Kutató: Bozóky Ildikó

8. VIII. ker. Scheiber Sándor u. 2. Orzságos Rabbiképző - Zsidó Egyetem
Építész: Kolbenheyer Ferenc (és Freund Vilmos)
Építtető: Országos Izraelita Hitközség
Építés éve: 1877

V 11:00, 12:00 Épülettúra Sommer László docens úr vezetésével.
Regisztráció (a kiválasztott időpont megjelölésével): budapest100rabbikepzo@gmail.com
(max. 40 fő/ séta, 2 fő/email)

2018. január 14., vasárnap

2018. évi programterv

2018. január 11. Intézményi találkozó

2018. január 22. Magyar Kultúra Napja – Molnár Ferenc est

2018. február 7. Lakossági Fórum

2018. február Ludovika épületlátogatás

2018 február Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum - épületlátogatás

2018. március – Könyvbemutató – Szentkirályi u. 10.

2018. március Hotel Museum – épületlátogatás

2018. április Föld Napja

2018. április  Epreskert látogatás

2018. április Adománygyűjtés Józsefvárosi Nagycsaládosok részére

2018. április Pál utcai fiúk séta – A Nemzeti Múzeumtól a Füvészkertig

2018. május Múzeumok Majálisa

2018. május Francois Fiedler gyermekrajz pályázat 2018

2018. május 26. Bródy-piknik – gyermek és családi nap

2018. június Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda (Üllői úti székház és könyvtár) – épületlátogatás

2018. szeptember Közösségi kirándulás

2018. szeptember 15-16. Kulturális Örökség Napjai

2018. szeptember Nemzeti Sírkert séta

2018. október IV. Bródy-ősz

2018. november - Nemzetiségi est

2018. december Adománygyűjtés Józsefvárosi Nagycsaládosok részére

2018. december Szép karácsonyt minden gyermeknek! Jótékonysági est



2018. január 2., kedd

Ez történt velünk 2017-ben

2017. január 18. Intézményi találkozó

2017. január 27. Hotel Nemzeti Budapest épületlátogatás I.

2017. február 4. Hotel Nemzeti Budapest épületlátogatás II.

2017. február 24. A Schiffer-villa titka - épületlátogatás I.

2017. február 17. Te tudod, én élem - közösségi színház, KOMA Bázis előadása

2017. február 25. Kísérlet KOMA Bázis előadása

2017. március 9 Sipka László Az élet öröme című fotókiállításának megnyitója

2017. március 10. A Schiffer-villa titka - épületlátogatás II.

2017 márciusa – adománygyűjtés a Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesületének

2017. április 21. Pesti Megyeháza – épületlátogatás

2017. április 24. Sommer László: Fény a zsinagógában sajtótájékoztató és könyvbemutató

2017. május 5. Francois Fiedler Gyermekrajz Pályázat és Kiállítás a H13-ban

2017. május 11. Lakossági Fórum

2017. május 12. Múzeumkerti piknik

2017. május 15. csatlakozás a TeSzedd! országos szemétszedő akcióhoz

2017. május 20-21. Múzeumok Majálisa

2017. május 27. III. Bródy-piknik - családi és gyermeknap

2017. június 23. „A pesti serfőzéstől a sörgyártásig” című kiállítás megtekintése

2017. június 29. Pesti Megyeháza épületlátogatás II.

2017. július 7. A Jézus Szíve Templom és az Úti Boldogasszony urnatemető megtekintése (2 csoport)

2017. július 27. Háztól házig, utcától utcáig - történeket a megújuló Palotanegyedről - könyvbemutató

2017. szeptember 16. Háztól házig, utcától utcáig séta

2017. szeptember 22. Orbán Bori estje - A népdaltól a sanzonig

2017. október 14. Közösségépítő kirándulás Tatára

2017. november 10-11. III. Bródy-ősz – Józsefváros 240. születésnapja alkalmából

2017. november 19. Hotel Nemzeti látogatás (3 csoport)

2017. november 30. Szlovák kulturális est

2017. december - adománygyűjtés a Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesületének

2017. december 9. Ludovika épületlátogatás

2017. december 11. Kelecsényi László: Haláltündér című drámakötetének bemutatója

2017. december - közösségi fenyőfák díszítése a Mikszáth és a Lőrinc pap téren

2017. december 15. Szép karácsonyt minden gyermeknek”

2017. október 26., csütörtök

Gyász

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület nevében elnökségi tagunktól és jó barátunktól búcsúzunk most.

Egyesületünk vezetőségében Sipka Juli volt a határozott, ámde finoman nőies bölcsesség megtestesítője. Ő volt az, aki mindig megtalálta a kényes helyzetekben az egyensúlyt, aki egyformán szót értett a pici gyermekekkel és a nyugdíjasokkal, a helyi polgármesterrel és a vidéki ismerőssel. Kiterjedt ismeretségi körére alapozva csodálatosan tudta jó irányba noszogatni, mozgatni az emberi viszonyokat és a hol jobban, hol kevésbé alakuló eseményeket. Csillogó műveltsége, korunkat meghazudtoló olvasottsága mindannyiunkat zavarba ejtett, ugyanakkor inspirált is.

Törhetetlen lendületével és olykor formabontó, ám mindig célt érő ötletességével igazi formálója lett a palotanegyedi közösségnek. Eközben soha nem az „én”, hanem a „mi” volt számára a fontos – hiszen a legnagyobb mégis a lelke és a szeretete volt.

Utolsó e-mailes üzenete a CaPE kis csapatának egy augusztus végi rendezvény előtt így szólt: „Én csak lélekben, de veletek…”

Drága Juli, mi mindig a szívünkben fogunk őrizni!

dr. Sipka Júlia
(1950-2017)

2017. május 17., szerda

III. Bródy-piknik

Családi-és gyermeknap 

Programjaink: 

14 :00-14:30 F. Fiedler rajzpályázat kiállítás és eredményhirdetés 
14:30-15:30 Imagine Budapest épülettörténeti séta 
14:30-16:00 Kézműves foglalkozás 
15:00-16:30 Óriásbuborék és lufi show 
15:30-16:00 Palotanegyed tortája választás és kóstolás 
16:00-18:00 Hintózás 
16:00-17:00 Verklimuzsika 
17:00-18:00 Imagine Budapest családi séta 

A színpadon: 
16:00-16:30 Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak fellépése 
16:30-16:45 Bácsy-Schwartz Zoltán és vendége 
16:45-17:00 Kórusok Éjszakája előzetes 
17:00-17:30 Pánczél Kristóf és a Józsefvárosi Zeneiskola hallgatóinak koncertje 
17:30-18:00 GNM Színitanoda növendékeinek előadása 
18:00-19:00 Kék Duna Szalonzenekar koncertje 
19:00-19:30 Vadászkamara Kürtegyüttes 
19:30-20:00 Highland Bastards zenekar koncertje 
20:00-21:00 Four Fathers koncertje 
21:00-22:00 FÉNYFESTÉS 

Műsorvezető: Bóka B. László

A műsorváltozás jogát fenntartjuk! 
A programok ingyenesen látogathatók, rossz idő esetén helyszín a 
H13 – Budapest, Horánszky utca 13. 

2017. március 11., szombat

2017. évi tervezett programjaink

2017.01.18.              Intézményi találkozó
2017.01.27-02.03.    Szállodalátogatás:Hotel Nemzeti Budapest 
                                 (2 csoport)
2017.02.17.              Schiffer-villa titka I.
2017.02.hó               KOMA Bázis színházi előadásai
2017.03. hó              Adománygyűjtés Józsefvárosi Nagycsaládosok 
                                 részére
2017.03.09-31.        Sipka László fotókiállítása
2017.03.10.              Schiffer-villa titka II.
2017.03.29.              Közgyűlés
2017.04. hó.             Fórum -  EUB III
2017.04.21               Pesti Megyeháza - épületlátogatás
2017.04. hó              Könyvbemutató - Országos Rabbiképző
2017.04.hó.              Épületlátogatás: SOTE Vas utcai épület
2017.04. hó              Ludovika épületlátogatás
2017.04.22.              Föld Világnapja
2017. 04. hó             Nemzeti Sírkert IV.
2015.05. hó              CEU épületlátogatás
2017. 05.12.             Múzeumkerti Piknik
2017. 05. 13-14.      Kassai kapcsolatépítő kirándulás
2017.05.20-21.        Múzeumok Majálisa – Civil sziget
2017.05. hó              Könyvbemutató - Háztól házig 
                                (TÉR_KÖZ) kiadása
2017.05.hó               Francois Fiedler gyermekrajz pályázat 2017
2017.05.27.              III. Bródy-piknik - Gyermeknap
2017.06.hó               Közösségépítő kirándulás
Tata - Eszterházy 
                                 pezsgőgyár,  Agostyán – arborétum)
2017.07.hó.              Épületlátogatás: Belvárosi templom
2017.08.hó.              Épületlátogatás: Jézus szíve templom – 
                                 Párbeszéd háza
2017.09. hó              Nemzeti Sírkert V.
2017.09.16-17.        KÖN – vezetett séták
2017.09.hó               Mágnásfertály Séták
2017.09.hó               Szállodalátogatás: Hotel Moments
2017.10.hó.              III. Bródy-ősz (Pollack Mihály tér)
2017.11.hó               Szlovák-est(H13)
2017.12. hó              Adománygyűjtés Józsefvárosi Nagycsaládosok 
                                 gyermekei részére
2017.12.hó               Szép karácsonyt minden gyermeknek! 
                                Jótékonysági est

Ötletpályázat (Palotanegyed arculata, jelkép,szlogen, "szobor”…)
Fotópályázat, Hogyan fotózzunk okostelefonunkkal?folytatás
Fiedler F. murális a Rákóczi  térre
Palotanegyedi szobrok, emléktáblák és állapotuk feltérképezése, jegyzék összeállítása, akcióterv kidolgozása a középiskolás önkéntesek bevonásával
Szentkirályi utca 10. – Stühmer-házról könyv kiadása




2017. február 15., szerda

Új kiadvány


Örömmel közöljük, hogy megjelent épülettörténeti sorozatunk harmadik kötete is. 

Sommer László: Fény a zsinagógában 

(Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem zsinagógai ablakai)

Bevezető:
Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem zsinagógája az egyetem épületével együtt 1877-ben épült, azóta megszakítás nélkül funkcionál. A zsinagógai tér a neológ szertartásnak megfelelően került kialakításra, egyedisége — az épület szerkezetéből adódóan — az ablakok egy oldalon, a bejárattól baloldalon való elhelyezésben áll. Dr. Schőner Alfréd főrabbi vallási vezetését dicséri az a törekvés, hogy valamennyi zsinagógai ablak színesítse a belsőnatmoszférát. Az ablakok egykoron egyszerű átlátszó üvegezésűek voltak, napjainkra ennek helyét majdnem az egész ablakfelületen színes, díszített, festett ólomkeretes üvegtáblák vették át, amelyeken keresztül gyönyörű színek vetülnek a frigyszekrényre és a templomi térre.
A zsinagóga ablakait szerkezetileg három egységre oszthatjuk. A földszinti ablaksor, amelynek középső részén egy ajtó is helyet kapott, alsó 5x6 ablaktáblája az egykori Lágymányoson épült zsinagóga ablakai alapján készült. Az 1936-ban épült zsinagóga Budapest egyik különleges Bauhaus zsinagógája volt, amely alig három évtizedig szolgálhatott eredeti állapotában hitéleti célokat, államosították, majd 1969-ben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak adták át. Eredeti külső díszeit lebontották, a megmentett ablaktáblákat pedig az akkori Országos Rabbiképző Intézetbe szállították, melynek igazgatója Prof. Dr. Scheiber Sándor volt. Az alsó ablaktáblákon hagyományos zsidó szimbólumok, a zsinagógai és vallási élet eseményeinek, ünnepeinek tartozékai, jelképei jelennek meg, számos ablak azonos képet mutat, melyek őrzik az egykori lágymányosi zsinagóga emlékét.
E 30 ablak ünnepekhez kapcsolódó témájú, amelyek között felül 13 darab Dávid csillag, 4 darab Hétágú gyertyatartó (Menóra), alul pedig Kilenc ágú gyertyatartó (Hanukkia), Eszter könyve (Megillat Eszter), Sátor (Szuka), Sátori csokor, Sófár, ünnepi imakönyv (Mahzor), Örökmécses (Nér Támid), Kőtábla, Szédertál, Kohanita kéz, Szombati (Sabati) asztal, Lag Baomer tüzei, Nyitott Tóratekercs és Felöltöztetett Tórakekercs láthatók.
A karzat alatt kezdődő földszinti ablaksor legfelső számozott sora már a zsinagóga híveinek, az egyetem oktatóinak adományaiból készült el, ezek között középen megtalálható a hagyományos menóra ábrázolás és Izrael állam címere is, a két nagyobb ablak a zsinagóga oldali ajtajának felső részében kapott helyet. A további ablakokon – balról jobbra haladva – Fűszertartó serleghez (Havdalához) szükséges eszközöket, egy asztalt gyertyával és imakönyvvel, hamsza kezet, a Dohány utcai zsinagóga örökmécsesét, tóraolvasó emelvényt tórával és jáddal, a siratófalat, a soproni zsinagógából elhozott óra képi másolatát és Sára sátrát láthatjuk.
A karzat szintjén valamennyi ablak, az elkészült színes, díszített üvegek szintén a hívek adományaiból készültek el, betartván az adakozás szükségességét hirdető bibliai parancsolatot. A zsinagóga hívei rabbijukkal, Dr. Schőner Alfréddal, irányadó egyetértésben úgy érezték, hogy a zsinagóga valamennyi funkciója – a Bét ha Kneszet, a Bét ha Tfila és a Bét ha Midrás – kellemesebb, esztétikusabb és méltóbb lesz, ha a hétköznapokon és ünnepnapokon a zsinagógában az örökmécses és a gyertyák fénye, valamint a mesterséges világítás mellett a természetes fény színes sugarai is bejutnak. Az ÖV. az emberiség számára teremtette a napot minden természetes fény és energia forrásaként, az Országos Rabbiképző –Zsidó Egyetem vezetői, oktatói, hívei az adakozás parancsolatának teljesítésével, dekorációs céllal fogadták el ezúttal a Nap adományát, a színeket.