2009. október 11., vasárnap

Piacaink a paloták tövében


A július végén debütáló palotanegyedi bolhapiacot követően már három újabb szombati piacot rendezett az egyesület. (A fotókon a tegnapi, azaz az utolsó esőmentes októberi napon tartott könyves bazár pillanatai láthatóak.) Az eredeti cél, miszerint a befolyó összegből majd az egyesületi terveket valósítjuk meg, az eltelt alkalmak során átalakult-kibővült, hiszen beigazolódott a tétel: a piac a helyi társadalmi élet egyik színhelye! Nem mellékes tehát, hogy miképpen tudunk igazodni azok igényeihez, akik eladni-venni akarnak itt, vagy épp a jóízű, kötetlen beszélgetés miatt sétálnak erre szombat délelőttönként.


Nagy örömünkre szolgál az, hogy minden errejáró úgy nyilatkozott: szeretné, ha a rossz idő ellenére is folytatódna a csak éppen elindult sorozat. Sőt, a merészebbek arra biztattak minket, hogy rendszeresen, minden szombaton meg kellene rendezni itt a piacokat. És persze az is kiderült: a Mikszáth tér is több érdeklődőt vonz, ha nem csak könyveket vagy antikvitást kínálnak itt, hanem amolyan igazi békebeli bolhapiac alakul ki. Megszületett hát a döntés: ezentúl nem rendezünk külön antikvitás- és bolhapiacot, valamint antikvár- és könyvpiacot, hanem lehetőséget teremtünk mindenféle portéka árusítására.



Már amennyire a lehetőségeink engedik ezt. Hiszen legjobb szándékunk ellenére vannak korlátaink: egyrészt a közterület-foglalási engedélyek folyamatos megszerzésében, másrészt az esős-hideg időben is használható asztalok terén. Az elsővel még így vagy úgy, de próbálunk megbirkózni (azaz minden egyes alkalommal külön beterjeszteni az illetékes önkormányzati bizottság elé a kérést), a másodikban viszont vevők vagyunk a jó ötletekre-megoldásokra. Akad olyan egyesületi tag, aki fel tudna ajánlani ezekre az alkalmakra műanyag sátrat, nagy ernyővel felszerelhető asztalt? Esetleg van, aki ezek kedvező áron való beszerzésében tud segíteni?

1 megjegyzés:

  1. Át kell tenni a piacot oda, ahol a végső helye is lesz: a Gutenberg térre. Van ott egy árkádsor, ami alá be lehet vonulni, és nem gond az eső/hó/orkán/tájfun.
    :)

    VálaszTörlés