2010. szeptember 7., kedd

Barangolás palotáról-palotára

"Mesélő Palotanegyed – helytörténeti és kultúrtörténeti barangolás palotáról-palotára" címmel indul közös programsorozatunk a TIT Kossuth Klub Egyesülettel. Helytörténeti előadássorozat lesz, szabadegyetemi stílusban előadva 8 előadás keretében, október 11-étől kezdődően minden második hétfőn, fél hattól! Reméljük, kellő számú érdeklődő lesz és a második félévre is szervezhetünk érdekes előadásokat!
Ízelítőként íme a kurzus leírása és az e félévi előadók:

Palotanegyed, Mágnásfertály, Belső-Józsefváros.
Festeticsek, Széchenyiek, Károlyiak, Zichyek, Dégenfeldek, Almásyak, Pálffyk, Wenckheimek és palotáik: az ország legnagyobb és legvagyonosabb arisztokrata családjainak reprezentatív hajlékai, hiszen „egyetlen mágnásnak sem lehet palotája Bécsben anélkül, hogy Pesten is ne legyen”.
Széchenyi Ferenc nemes felajánlása a haza első múzeumának alapítására, az első állandó országgyűlési épületek, a Nemzeti dal és majd a harcok a Rádióért 1956-ban. Az első telefonkészülékbe mondott halló, Mikszáth elveszett kabátja, a Kis-Vatikán és a Múzeumkertben játszó Pál utcai fiúk: mind-mind palotanegyedi legendák.
A városrész kulturális örökségvédelmét felvállaló Civilek a Palotanegyedért Egyesület a Kossuth Klub meghívására a 2010/2011-es évadban, két félévben megpróbál betekintést adni, elmélyülést kínálni ezen legendákba. Előadóink szakterületük elismert tekintélyei, akik valahogyan mind kötődnek a Palotanegyedhez: intézményvezetőként, doktoranduszként vagy épp a helyi közélet alakítójaként.

Csorba László: A két Széchenyi a Palotanegyedben
Alföldi György: A Palotanegyed építész szemmel
Debreczeni-Droppán Béla: A Múzeumkert története
Bikfalvi Géza: Jezsuiták a Palotanegyedben
Rigó Kinga: Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem története - nemcsak jogi szemmel
Szende András: A Palotanegyed határai: a Nagykörút és a Kiskörút
Maczák Ibolya: Az asztalnok háza - avagy Rónay György emlékei a Palotanegyedről
Győri Judit: Mágnásfertály-Palotanegyed - miért szeretjük? (képes helytörténeti egyveleg)

Az előadássorozatra szóló bérlet ára: 6.400,- Ft, amelyből a józsefvárosiak 25% kedvezményt kapnak, további részletek itt! Az előadások időpontjai: okt. 11., 25., nov. 8., 22., dec. 6., 20., jan. 3., 17.
Minden érdeklődőt és Palotanegyed-rajongót szeretettel invitálunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése