2013. június 28., péntek

MEGHÍVÓ

Szeretettel meghívjuk
KATONA ÁRON SÁNDOR
festő- és tűzománc-művész, nemzetközi nagymester 
kiállításának megnyitójára és munkásságát összefoglaló könyv bemutatójára 
2013. július 1-jén 18 órára
A művészt és a könyvet bemutatják  a szerzők 
dr. Sinóros Szabó Katalin művészettörténész és 
dr. Kelényi István művészettörténész

A kiállítás megtekinthető 2013. július 1-től -  2013 augusztus 3-ig
Helyszín: MERCURE HOTEL MUSEUM GALÉRIÁJA 1088 Budapest, Trefort u.2.

2013. június 27., csütörtök

2013. június 11., kedd

Emléktáblák, irodalmi séta


2013. június 16. (vasárnap) 10 óra

Találkozó a józsefvárosi Bródy Sándor utca 2. előtt, a Nemzeti Múzeum mellett. Innen indulva Bródy mellett Vidor Miklós, Katona József, Gyulai Pál és Jókai Mór műveit olvassa fel Papp Dániel, a Vígszínház kiváló színművésze.

A CaPE és a Józsefváros-Zeneváros-Zenenyár közös rendezvénye.

2013. június 9., vasárnap

MESTER MŰHELY - H13

Kedves Józsefvárosiak!
Mit tegyünk, ha elromlik a rádió, kiesik a szék egyik lába, vagy éppen mindig lapos marad a piskótánk? Kitől tudhatjuk meg, hogy tényleg értékes-e a családi porcelán, a nagymama gyűrűje, vagy a festmény a falon? Ezekre a kérdésekre kaphat választ a Mester Műhely – a kedvenc tárgyak szervizében.
A holland Repair Café közösségi mozgalom mintájára hívtuk életre a Mester Műhelyt – a kedvenc tárgyak szervizét Józsefvárosban. Bár a mozgalom a fenntartható életstílus jegyében született, de bemutatkozhatnak a tradicionális mesterségek, és érdekes szakmák is. Múlt, jelen és jövő találkozik így a házigazdánál a H13-ban, Józsefváros Diák-és Vállalkozásfejlesztési Központjában.
A közösségi program során a helyi iparosok, civilek, fiatalok és idősek, néhány órás önkéntes munkával segítik a közösséget. Havi egy alkalommal elromlott, kishibás tárgyakat, háztartási eszközeiket, gyermekjátékaikat hozhatják be, vagy éppen az ezekhez kapcsolódó javítási kérdéseiket tehetik fel a helyiek a H13 kávézójában. A kisebb hibákat akár közösen kijavítják a mesterrel, a kérdésekre pedig választ kaphatnak a résztvevők. Emellett a mesterségek kulisszatitkairól is hallhatnak történeteket az érdeklődők. A programok a Civilek a Palotanegyedért Egyesület közreműködésével valósulnak meg.
Hozza be elromlott tárgyát a H13 Mester Műhelyébe, és szakértő kezek segítségével közösen megjavítjuk egy jó kávé mellett! Figyelje a havonta változó mester-listát a www.h13.hu oldalon!

Helyszín: H13 Diák-és Vállalkozásfejlesztési Központ, Bp., Horánszky utca 13.

Időpont: 2013. június 15. (szombat) 15.00-19.00
Az első alkalommal a következő mesterek jönnek:
Ari S Kupsus, Ari Kupsus Gallery, galériatulajdonos
Bárány Tamás, Medioworks Kft. (H13 Vállalkozói Inkubációs Programjának résztvevője), infomatikus
Blahó József, Blahóműhely (Nap u.), bútorasztalos
Frank György, Muki Cukrászda, mestercukrász
Tichy Andrea és Ildikó, Tichy Dry Clean Kft., textil-bőrtisztító (felkérés alatt)
Zakariás Enikő, Enikő Virágüzlet, virágkötő mester


2013. június 8., szombat

Gyereknapi visszatekintés

Gyermeknap, tortaverseny, jubileum és még sok minden más a CaPE szombatján

Az ötéves fennállását ünneplő Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) színes ünnepi programot állított össze a hivatalos gyereknapot megelőző szombatra: délelőtt gyermekzsivajtól volt hangos a Kőfaragó utcában található Super 8 (ezúton is köszönet a házigazdáknak a kellemes környezetért és figyelmes gondoskodásért!). Kicsinyek és nagyobbacskák, mintegy negyven gyerek különféle ügyességi, logikai és művészeti játékok, feladatok keretében próbálhatta ki tudását. Igen népszerű volt például a Gerő Ambrus vezette maszkfestés: gipszből formázott maszkokat festhettek meg a vállalkozó szellemű gyerekek, de beavatásra kerültek a kavicsfestés rejtelmeibe is az érdeklődők. Az egyes feladatállomásoknál a Vörösmarty Gimnázium lelkes, önkéntes diákjai segítették az eligazodást, no meg osztották - az észen kívül - a pecsétet. A Vasas Művészegyüttes táncosai segítségével a kicsik és szüleik elsajátíthatták a néptánc kezdő lépéseit és akár kedvet kaphattak a szomszédban működő gyermek néptánc-csoportba való jelentkezésre is. A technika vívmányai sem maradhattak ki a programból: így válhatott lehetővé a virtuális elefántemelés, óriásvattacukor-evés vagy a minden asztalnál ülő maki-vendég (számos más ötletes figurával a Quargo Kft. szuper új, ötletes QR kódos alkalmazása jóvoltából). .A kora délután várva várt eseménye a tortaverseny volt: a CaPE felhívással fordult a Palotanegyed cukrászdáihoz, hogy alkossák meg a Palotanegyed tortáját. „A Palotanegyed tortája” megtisztelő cím használatára jogosító első helyet – igen szoros küzdelemben – a Somogyi utcai Muki Cukrászda (a kreatív torták mestere) nyerte a Gyereknapi csokis keksztorta költeményével. Köszönet a többi részvevőnek is, a Baross Cukrászdának (külön öröm, hogy segítségükkel megjelentek a Palotanegyedben a táplálékallergiában vagy cukorbetegségben szenvedők számára is bátran fogyasztható édességek) és a Bródy utcai Cafe Torinonak (a különleges olaszos sajttortáért)! Reméljük jövőre még többen fognak versenybe szállni a cím elnyerésért. Ugyancsak a gyereknap adott helyt az óvódások rajzverseny eredményhirdetésének. A feladat a Gutenberg téri játszótér újra álmodása volt: itt a Somogyi utcai Mesepalota Óvoda Csodalámpa csoportja által készített makett lett a nyertes (díjuk a CaPE-tól és az önkormányzattól egy 16 szeletes Palotanegyed tortája és egy 10 000,- forintos játékvásárlási utalvány).
A gyermeknap befejeztével a felnőttek vették át a terepet. Kezdődött a CaPE-nosztalgia délután. A kitartó résztvevők az öt évvel ezelőtti „alapító atyák” közül megjelentekkel együtt idézhették fel az alapítás körüli eseményeket, az Egyesület – azóta is érvényes – alapítási céljait, a fontosabb mérföldköveket és a közeljövő programjait. Sok minden történt az elmúlt öt évben, a negyed lakosságának érdekvédelmén és a kulturális jelenlét biztosításán túlmenően, amit itt most nehéz lenne felsorolni. Egy azonban biztos: a Civilek a Palotanegyedért Egyesület mára megkerülhetetlen tényezővé vált a Palotanegyed életében, és katalizátorként serkenti a civilek és önkormányzat, a negyedben tevékenykedő intézmények és az itt élők, ide látogatók közötti párbeszéd, együttműködés megvalósulását, egymás jobb megismerés, a közös tervek, célok kidolgozását. Boldog születésnapot és hosszú életet CaPE!


2013. június 3., hétfő

Mit rejt a Nemzeti Múzeum?

2013. június 14. (péntek) 14 óra 
A raktárlátogatás tagjaink számára ingyenes, egyéb esetben szokásos múzeumi belépővel látogatható. A részvételhez regisztráció szükséges a palotanegyedert@gmail.com címre.

Látogatás Törökbálintra

2013. június 7. (péntek) 15 óra Látogatás Törökbálintra, az egyik mobilszolgáltató Fiabci-díjjal kitüntetett, környezettudatos székházba.

Cím:Telenor Székház, Törökbálint, Pannon út 1. Ajánlott tömegközlekedés: Budapest, Budatétény vasútállomástól (Campona)  a 14.10-kor induló 758-as autóbusszal, leszállás a Telenornál (érkezés 14:27-kor), illetve a 272-es busz autóbusz, leszállás a Bartók Béla útnál, innen kb. 15 perc séta.
A részvételhez regisztráció szükséges, valamint „Telekocsira” felajánlásokat és igényeket várunk a: palotanegyedert@gmail.com-ra.



2013. június 1., szombat

Emléktáblák, irodalmi séta

2013. június 2. (vasárnap) 10 óra 
Találkozó a Krúdy utca 22. előtt, a körútnál. Innen indulva Krúdy mellett Pilinszky, Mikszáth, Babits és Karinthy műveit olvassa fel Józan László, a Vígszínház kiváló színművésze. 
A Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával, a Józsefváros-Zeneváros-Zenenyár keretén belül. 
Rossz idő esetén a Párbeszéd Házában kerül megrendezésre, a Horánszky u. 20-ban.