2014. július 23., szerda

Miró magyar barátja Fiedler Ferenc, a „fények festője”

Az idei nyáron négy jelentős hazai és külföldi kiállításon is szerepel egy időben Fiedler Ferenc (Francois Fiedler) határon túli festőművész, aki a Palotanegyedből indult Párizsba.
Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában 2014. július 9-től az " Átrendezett valóság - alkotói stratégiák a magyar művészetben a dada és szürrealizmus vonzásában" c. csoportos kiállításon Fiedler Ferenc műalkotása is kiállításra kerül barátjával Miró-val együtt. A kiállítás október 5-ig látogatható. 
A másik három kiállítás amely a francia Riviérán a Maeght Fondation megalakulásának 50-ik évfordulója alkalmából nyílt a festmény, a grafika és a kerámia szekciókban szerepel Miró-val, Braque-kal Chagall-lal, Giacometti-vel (2014. november 11-ig)

cím nélkül, olaj-vászon (1964)

De ki is volt Fiedler Ferenc? 
Kassán született 1921-ben, a trianoni békeszerződést követően a család úgy döntött, hogy továbbra is magyar földön szeretnének élni, ezért 1924-ben átköltöztek Nyíregyházára.. 5 évesen már olajfestékkel vászonra festett, 10 évesen már olyan nagy mesterek vallásos tárgyú képeit másolja, mint Leonardo da Vinci,Michelangelo, Caravaggio...Ugyanebben az évben megbízást kapott a kassai templom oltárának díszítésére. 12 évesen II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemről készített portrékkal hívta fel magára a figyelmet, amelyeket közhivatalokban helyeztek el. 1939-től a magyar állam 14 műalkotását vásárolja meg közgyűjteménybe. Ma ezek a Magyar Nemzeti Galériában találhatók. Fiedler Ferenc a második világháború előtti Magyarországon Szőnyi István tanítványa, aki később tanársegédjévé választja a tehetséges Fiedlert. A Képzőművészeti Főiskolán barátkozik össze Hantai Simonnal és Reigl Judittal. 1948-ban ösztöndíjjal Párizsba utazik, a kor meghatározó új áramlatai, amelyeket már Magyarországon is autodidakta kísérletező módon elkezdett használni rabul ejtik s nem engedik hogy hazatérjen Magyarországra.
1950-ben Miró egy kis párizsi galéria kirakatában pillantja meg Fiedler vásznait, aki Fiedlert a „fények festőjének” nevezi el. Ő mutatja be Aimé Maeght-nak, aki addig csak Miró, Picasso, Matisse, Braque és Kandinsky képeit állította ki. „A legkisebb vonás ezektől a festőktől milliókat ér...” – írja Fiedler izgatottan 1950-ben kelt szüleihez írt levelében. Az emigráció első éveiben Miró barátként osztja meg vele műtermét több éven át, ahol abba a „valóságba menekül”, amelyet maga alkot a festészet segítségével. 
Életpályája során számos egyéni és kollektív kiállítása volt Európa több városában, valamint az Egyesült Államokban. Művei a világ közgyűjteményeiben megtalálhatóak, többek között a Magyar Nemzeti Galériában, a New York-i Guggenheim Múzeumban és Pollock Krasner House and Study Centerben, a The San Diego Museum of Art-ban, Cambridge-ben a Harvard Art Museums-ban, Ausztráliában Canberrában a National Library-ban, Svájcban a Lausanne-ban lévő Bibliothèque Cantonale et Universitaire –ben, Vevey-ben a Cabinet Cantonale des Estampes-ban, a Párizsi Modern Művészetek Múzeumában és a Pompidou 
Központban.
Fiedler Péter

2014. július 6., vasárnap

Ludovika látogatás

Kedves Tagunk, Partnerünk!

Meghívjuk Önt a megújult - Józsefváros szívében található - egykori magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia főépületének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új központjának látogatására.

Időpont: 2014. július 12. (szombat) 10 óra
Cím: Budapest, Ludovika tér 2.

Az ingyenes épületvezetésen való részvétel regisztrációhoz kötött, a palotanegyedert@gmail.com címen. 
A program hossza 45 perc.


fotók: epiteszforum.hu

A Ludovika Akadémia felállítását az 1808. évi országgyűlés mondta ki. A magyar nyelvű, önálló magyar tisztképzés a reformkor programja volt, a nemzeti szabadságért és függetlenségért folytatott küzdelem jegyében. A bécsi adminisztráció ahol csak tudta, akadályozta a Ludovika felépítését, a magyar tisztképzés megvalósítását. Az építkezést pártoló József Nádor 1831-ben tette le az épület alapkövét, az épület 1836-ra épült meg. Azért ennyi idő alatt, mert a környékbeli téglagyárak nem bírták ellátni téglával az építkezést. Pollack az építkezést is maga irányította. A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia 1872-ben nyílt meg és szolgálta a magyar honvédtiszt képzést 1944-ig. 1945 után az épület a politikai változások következtében fölöslegessé vált, sorsa pedig bizonytalan lett. A következő évtizedekben az épület hányódott, hol egyetemi, hol múzeumi funkciót látott el az épületcsoport egy szárnya. 
Az Országgyűlés 2012-ben létrehozta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, amelynek központjául a Ludovika Akadémia épületét jelölte ki, egyben döntött az épület felújításáról.
 forrás: uni-nke.hu

Egy kirándulás képei

Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély, Iszkaszentgyörgy
a házigazda: Ari Kupsus 

 Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély

Fehérvárcsurgó, Károlyi kastély

Fehérvárcsurgó, Károlyi kastély
fotók: Perényi László