2015. július 30., csütörtök

"SZFE150"

épületbejárás a Kulturális Örökség Napjai alkalmából
2015. szeptember 19-én (szombat) 12 órától

150 éve kezdődött az intézményes magyar nyelvű színészoktatás. A Színészeti Tanodának kettős feladata volt: a Nemzeti Színház számára elméletileg és gyakorlatilag jól képzett operistákat és prózai színészeket kellett nevelnie. 1958-ban megnyílt a -harmincas évek legendás tanáráról-, Ódry Árpádról elnevezett színpad, s ezzel egy csaknem százéves vágy teljesült: a színházi képzést önálló színház szolgálja. A filmesek egy kápolnából átalakított stúdióban dolgozhattak, s tantermeik egy palotában kaptak helyet. A Színház és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületét a Civilek a Palotanegyedért Egyesület szervezésében Pünkösti László főmérnök mutatja be.
A látogatás regisztrációhoz kötött az info@cape.hu címen. A tárgy mezőbe írja be: "SZFE150"
Találkozó a VIII. ker., Vas u. 2. előtt. Maximális létszám: 30 fő.



2015. július 25., szombat

Pestanum Calamitosorum Domicilium

(A gyámoltalan szerencsétlenek pesti menháza)
A Civilek a Palotanegyedért Egyesület kultúrtörténeti barangolása a Kulturális Örökségnapok alkalmából.
2015. szeptember 20. (vasárnap) 11 óra

1798. május 24-én, Pünkösd hétfőjén nyitották meg 40 beteg felvételével a mai Rókus Kórház elődjét, akkori nevén a Pesti Polgári Köz-Ispotályt. A kórház eredete az 1711. évi pestisjárványig nyúlik vissza, amikor a járvány elmúltával a város túlélő polgárai megmenekülésük emlékére Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére egy kápolna építését határozták el. 1711 júliusában tették le az alapkövet és rövid idő alatt el is készült a szentélyrész, majd 1739-ben kibővítették, ekkor nyerte el a templom végleges alakját. A Szent Rókus Kórház elnevezést az intézmény csak később kapta, amikor a kórház összeépült a kápolnával.
1832-ben történt jelentős bővítés Pollack Mihály tervei szerint; a kivitelező az építész fia, Pollack Ágoston volt. Nevezetes eseménynek számít a kórház történetében, hogy 1851-ben a Bécsből áttelepült Semmelweis Ignác vette át a szülészeti osztály vezetését. 1906-ban Stróbl Alajos Semmelweis-szobrát előbb az Erzsébet téren, majd 1948-ban a Rókus Kórház előtt állították fel.

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület szervezésében a templomot Tóth Csaba, a kórházat Dr. Göböl Zsolt főigazgató mutatja be. A látogatás regisztrációhoz kötött az info@cape.hu címen. A tárgy mezőbe írja be: "Rókus"
Találkozó helye: VIII. ker., Gyulai Pál u. 2.

 

Károlyiak a Palotanegyedben

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület hely-és kultúrtörténeti barangolása 
palotáról-palotára, a Kulturális Örökségnapok alkalmából.
2015. szeptember 19. (szombat) 9:30

A Nemzeti Múzeumot körülfogja a főúri rezidenciák láncolata, pár száz méteren belül több Károlyi palota található. Ezek közül meglátogatjuk Károlyi Alajos (Pollack tér), Károlyi Gyuláné (Szentkirályi u. 32/a), Károlyi Sándor (Múzeum utca 11.), Károlyi István és Csekonics Margit (Múzeum utca 17.) egykori lakhelyét.

A helyszíneket avatott szakemberek mutatják be:
Károlyi Alajos palotáját (MTVA): Patak Gergely építész,
Károlyi Gyuláné palotáját (Színház-és Filmművészeti Egyetem) Pünkösti László főmérnök,
a Károlyi-Csekonics rezidenciát (Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal) Dr. Kiss Boglárka kommunikációs csoportvezető,
Károlyi Sándor palotáját Dr. Győri Judit.
A séta regisztrációhoz kötött, jelentkezni az info@cape.hu címen lehet, a tárgy mezőbe kérjük, írja be "Károlyi paloták".
Maximális létszám: csoportonként 25 fő.
A séta időtartama kb. 2,5 óra
Találkozó: Pollack Mihály tér, Múzeum utca sarok